facebook Ugrás a fő tartalomra
Írta Kácsor Zsolt
Bemutató 2022. március 3.
Az előadás hossza 1 óra 30 perc, szünet nélkül

„Először szétterjedt és pörögni kezdett saját maga körül a nulla, a saját perdületű semmitörmelékből így alakult ki az anyag, pörgésének sebességéből az idő, majd a világporforgatag belső súrlódása kitermelte a hőt, a hő hatására pedig létrejött a szerves élet, amely megszülte a multiverzum legnagyobb kreténjét, az embert.”  

Így kezdődik Kácsor Zsolt Cigány Mózes című regénye, amelynek első fejezete, a Genezis, a bibliai teremtéstörténet különös, kavargó, mulatságos, „cigányos” olvasata. Ebből készített színházi monológot Bezerédi Zoltán.  

 

Az előadást 16 éven felülieknek ajánljuk.

Következő előadások

október 22., 19:15

november 6., 19:15

GALÉRIA

 

Szereplők
Bezerédi Zoltán
Alkotók
Díszlet-jelmez Kálmán Eszter
Zene Kovács Márton
Fény-hang Balázs Krisztián
Asszisztens Fejes Vera
Kritikák

 


Munkatársak

Fodor István, Forián Péter, Brusznyicki János, Szakács László, Szalontai István, Lakatos Dezső, Varga Atilla, Kovács Bálint, Kurucz András, Molnár László, Frankó Bence, Szabó András, Tölli Judit, Kertész Janka, Kovács Ildikó, Méreg Mariann, Hűgel Katalin, Kántor László, Pap Miklós, Mészáros László, Csermák Zoltán, Kovács Gábor, Takács István, Posvanecz Jenő

Külön köszönet Schaefer Andreának.

Sajtó

interjú Bezerédi Zoltánnal - kultura.hu
Mezeinezo.blog.hu

Interjú Bezerédi Zoltánnal és Kácsor Zsolttal - papageno.hu
Interjú Bezerédi Zoltánnal - Népszava.hu