Józsa Ágnes beszámolója
Jeanne d’Arc – a jelenidő vitrinében. Az előadás szövegkönyvét írta: Garai Judit, rendező: Hegymegi Máté
Katona József Színház, Kamra
Bezerédi Zoltán hangján meghallhatjuk a történetet, hogy egy írástudatlan
parasztlány, Jeanne, D Arc, Szent Johanna,, Orleani Szűz” a száz éves háború
idején az angolok ellen vezette a francia nép felszabadító harcát. Látomásaiban Isten
jelent meg előtte és kérte, hogy szabadítsa fel hazáját az angol uralom alól. Préeans
városát kilenc napos ostrom után ez megtörtént, és utána felszabadította a Loire
völgyét is. . A hadjáratot követően az addigi dauphint VII. Károlyként Reimsben
királlyá koronázták. .A harcoló Jeanne D Arcot, az angolok elfogták Rouen városába
vitték, ahol mint boszorkányt vádolták be az egyházi hatóságnál. Az egyházi
törvényszék visszaeső eretnekség miatt elítélte, s máglyán égették el. Tizenkilenc
éves volt ekkor.
A történetét sokan feldolgozták, többek között, Shakespeare, Voltaire, Schiller, Mark
Twain, Anouilh, Bertold Brecht és G.B. Shaw. De mi most a Kamra előadásában
Garai Judit megfogalmazásában láthatjuk. Itt nincs Isten szabad ege utáni
vágyódás,és nincs látomások okozta extázis sem. Egy olyan érzékeny kamaszlányt
látunk, aki hisz az igazában és amikor abban visszaigazolást is nyer (hiszen maga a
király köszönheti neki koronáját), végképp összezavarodik, hogy miért akarják az ő
vesztét azok, akiknek ő csak a javát szolgálta mindennemű önérdek nélkül. Igen, itt
válik ez a történet nagyon Közép-európaivá és nagyon maivá. Senkit nem érdekel az
ő tette, céljai mert az nem fontos. Itt mindenféle érdekekről van szó, aminek már
semmi köze semmihez, legfőképpen a valósághoz, no és a hithez és Istenhez..
Szisztémák működtetik majdhogynem önmagukat, s csak kevés külső hatás kell. A
hatalom a lényeg, pontosabban az „én” hatalmam, az én szisztémám hatalma, aki
ebbe belepiszkál, annak pusztulnia kell. Az én világomon kívül nem létezik más, itt
hasonló világok és szisztémák vannak, különböző szándékkal, vérmérséklettel,
világképpel s ezek összeállnak mint valami betonfal és semmit nem eresztenek át,
különösen olyasmit nem, aminek köze lenne ahhoz, ami ezt a rendszert, ezt a
szisztémát zavarhatná.
Johanna Mészáros Blanka, aki biztos igazában és gyönge teste ettől olyan erős és
nem érti, nem érti, hogy őt miért nem akarják megérteni. Óriási szerep, óriási
lehetőség, amit kiugróan teljesít. Igen, kiugró a helyes kifejezés. Körülötte csupa férfi
– legalábbis önhitük szerint. A dauphin Dankó István, aki sosem lesz felelős, az ő
nevében, de másoké a játszma, ő pedig elfoglalja magát a saját örömeivel. Kocsis
Gergely képviseli az egyházat kenet telin, mintha nem múlna rajta semmi, ő felsőbb
akaratoknak engedelmeskedik. Szekundánsa jóindulatban Mészáros Béla. Máté
Gábor, a várkapitány. Először kéjtárgyat lát Johannában, majd mint igazi férfi, aki
tudja, hogy a gáláns gesztusaiért busás jutalom jár, harcosokat ad. Ő ekkor pusztán
egy nő kérését teljesíti, remek. A csupa gyűlölet kisszerűség frusztráltságában Elek
Ferenc, a gonosz angol, az ellenség Tasnádi Bence, a minden iránt érzéketlen
inkvizítor Rába Roland, mindenből jó murit érzékelő Kékszakáll Vajdai Vilmos. Ők
valamennyien a legkülönbözőbb habitussal és kultúrával, műveltséggel egy
szándékká állnak össze, hogy elpusztítsák a rajtuk kívül levőt. Johanna tartozhat
közéjük, mert ő komolyan hisz, komolyan veszi azt, ami van. magát az életet.
Mindez nem érvényesülne olyan magával ragadón, ha nem Hegymegi Máté a
rendező, a színészvezető és nem a vele régóta egy csapatot képező
látványtervezők. A Fekete Anna színpadképe maga a letisztultság . Az ívelt, fehérre
festett boltívsorok, a puritán padok, s középütt a mobil üvegfalú kalitka, amely
egyszerre tesz láthatóvá és pellengére állítottá. Minden oldalról megközelíthető és
támadható. Semerről sincs védelem. Kálmán Eszter jelmezeivel egészen kivételes.
Mészáros Blanka, a szobrokról jól ismert öltözékben és frizurával, zászlóval és
karddal, maga az elkülönítettség. Az egyház képviselői fényesen csillogó vörösben
narancssárgában és aranyban, a gyűlölet színe csillogó türkiz, az angolé pingvin-
elegancia, Máté Gábor grófja, házikabátban, pizsamában akar női szívet tiporni,
Dankó István dauphinja élénken kápráztató harsogó zöld, koronázás után még
valami szörnyen gusztstalan műszőrme keppet húz maga után, s lelkiállapotát a
virágmintás strandpapucs is kifejezi. Kálmán Eszter vallja, hogy a forma és a szín, az
anyag elmondja a lényeget, majdhogynem nem is kell más
Mi pedig ülünk a jelenidő vitrinében és álmélkodunk a majd hatszáz éves események
közepén.