Csehov: Platonov a Kamrában.
Ahány előadás, annyi Platonov. Akárki is vette elő, ebből a darabból mindig más és más kerekedett és
talált ebben a műben. Persze, vannak azonos szereplők, a történet is emlékeztet valamire, mégis….”
mert miért nem élünk úgy, ahogy élhetnénk? Hamarosan jön a hájas lomhaság, eltompulás, teljes
közöny miden iránt, kivéve, ami a test igénye, és aztán a halál. Elment az élet. Lever a víz, amikor
egyszerre a halálra gondolok. Hogy lehetne ezen változtatni?” Mindig megborzongat, hogy Csehov
mennyi mindent tud az emberről , mennyi mindent tud az érzelmeiről, milyen sokat tud a nőről,
milyen sokat tud a férfiról, egyáltalán arról az egészről, amit mi életnek nevetünk. Különös varázslója
történetmesélésnek. Pedig nála történni - kívül - alig történik valami. Mindig csak a lelkekben, a
sokféle lélekben legbelül. Örök a kérdés, Miért nem élünk úgy, ahogy élhetnénk.? Miért szűkös
mindig, ami van, miért érdekes mindig csak a másé, az érdemleges pasik házasságnál miért az
ostobácskákat preferálják, bár észreveszik és élvezik a lélekben-szellemben dúsabb nők szerelmét?
Pallérozódunk , erősödünk az örökké másra vágyásban? Miért ez a vágy ad erőt a mostok
elviseléséhez? Életkapaszkodónak mindenki mást keres. A legbiztosabb, ha valakit igazán szeretni
tudunk.
A sok évig íródó Platonovból sokféle történetszálat sokféle szereplőt lehet kiemelni. Radnai
Annamária fordítása a huszonegyedik századba emeli a történetet. Szabó-Székely Ármin és Székely
Kriszta szövegkönyve tömörít. Pontosabban, a cselekmény fő alakjaira összpontosít. A legtöbb
rendezés ott rontja el, hogy szenvedéstörténeteket komponál Csehovból. Valóban sokféle szenvedés,
amit felmutat, „mintegy tükröt tartva a természetnek” , s ez a tükörképkép nevetséges-szánalmas,
ahogy minden a valóságban is. Az önsajnálat jókora humorforrás, ha a másé. Székely Kriszta ezt is
észreveszi. Itt nincs műbokor és dácsaoldal. A felvonultatott társadalmi osztályt leglényegre törőbben
– zseniális az ötlet - a parketta padló jeleníti. Ebben a formázott és szabályosra rendezett formált-
fényezett deszkasorban ott a polgári középosztály. Tudjuk hovatartozását, világlátását, ismereteit.
Azt, hogy honnan jött és hova tart. Színsávokban a türkiz zöld erőteljes jelenléte kontraszt és kellően
absztrahál. A Kamra képtelen tere a képességességek által varázsol is (Platonov előlről az egyik
ajtóban, túloldalon a háta), és ahogy ebben a térben jönnek mennek-táncolnak, vágyakoznak,
csalódnak, minden valahogy a helyére kerül. Kirajzolódik az ember, a teljes ember a maga
kisszerűségében, tehetetlenségében. Ez a magunkkal szembenézés történhetne szívkesergetőn, de
nem. Székely Kriszta és a játszó személyek – de micsoda játszó személyek – roppant élvezetesen
vezetik elő.
Platonov az az ember, akibe az elmúlt ötszáz év minden álmodozása, a gondolkodó és önmagát és a
környezetét érteni akaró ember , a felvilágosodás, és a társadalmi egyenlőség és igazságosság
illúziója összpontosul. Ő lenne az értelmiség. Gárdonyi Géza tanítója mécses, aki világosságot teremt
környezetében. Csehov tanítóját nem motiválja a társadalmi felelősség. Utálja magát, mert utálja a
környezetét. Tudja, hogy többre lenne képes és azt is érti, hogy miért nem. Kocsis Gergő képes ezt
egy alakba sűríteni. Megértjük, hogy miért hat oly delejjel környezetére, nemcsak a nőkre, a férfiakra
is. Körülzsongják és fojtogatják. Az özvegy tábornokné, (Ónodi Eszter) könnyed és nagyvonalú. Ő
mindent megszerzett eddig is magának és eztán is,, hogy kényelme, jóléte meglegyen. A férfi
szórakoztatja. Az egyetlen a környezetében, akit valamire is tart. A fia, (Fekete Ernő) maga a
tutyimutyiság. Nem ismernénk rá, ha nem lógna szemébe a haja. Szofja, a felesége, Platonov volt
szerelme (Jordán Adél), egyszerre az izzás és a kétségbeesés. Ő a fájdalmas sors ebben a
felhozatalban. Ellenpontja Szása, Platonov felesége (Pálmai Anna), aki együgyüségében is csak a
szeretetet ismeri. Testvére, Kolja (Bányai Kelemen Barna) a felszínesség maga. Nem akar tartozni
sehová, mert tudja nincs kihez tartoznia. Felmutatnia neki is kell, partnert. Meg is Teszi. Grekova
(Staub Viktória e-h.) rideg-tudálékos, majd aléltan szerelmes. Elhisszük neki, hogy könyvek
varázsolták el eddig és most találkozott valami egészen mással, ami megváltoztatta életét. Glagoljev
(Bán János) egy másik világ képviselője, aki képtelen érzékelni,hogy már minden megváltozott.
Kívülálló. Az ő története is tragikus. Oszip, a nagy erejű félkegyelmű (Nagy Ervin) hibátlanul hozza a
figurát. Ahány szereplő, annyiféle és mint egy panoptikumban, egymás mellett állnak, valamiféle
viszonyuk is lenne, de mindenki elbeszél a másik mellett. Akárcsak ma, egy-egy baráti körben. Nagy a
jövés-menés és az érzelmek is zuborognak. Ilyenek, ezek vagyunk? Igen ilyenek, mint ezek