Ahol a farkas is jó


Rubin Szilárd Aprószentek című regénye és forgatókönyve, Keresztesi József monográfiája és Legát Tibor Magyar Narancs-beli cikksorozata alapján színpadra alkalmazta Németh Gábor

1953 októbere és 1954 augusztusa között öt tizenéves lány tűnt el Törökszentmiklóson. A játszóterek elnéptelenedtek, a gyerekeket nem engedték egyedül iskolába, voltak, akik vérváddal illették a zsidókat, mások titokzatos CIA-ügynököket gyanúsítottak a kislányok elrablásával. Nem sokkal később a húsz éves Jancsó Piroskára terelődött a gyanú. A lány először azt vallotta, hogy az áldozatokat a helyi orosz helyőrség katonái erőszakolták és gyilkolták meg. Később azt állította, hogy a kéjgyilkosságokat egyedül követte el, majd saját anyját vádolta bűnrészességgel. A bíróság halálra ítélte. Rubin Szilárd tizenkét évvel később, Piroska fényképének megpillantásakor beleszeretett a halott lányba. Koncepciós pert sejtett az ítélet mögött és kutatni kezdett; több mint negyven éven át dolgozott megszállottan a Piroskának emléket állító, Aprószentek című regénytorzón, mely 2012-ben jelent meg. Gothár Péter rendezése a több évtized után is titkokkal teli bűnügy, a nyomozás és a per eseményeit rekonstruálva ennek a megszállottságnak, Rubin halálra ítélt, lehetetlen szerelmének történetét meséli el.

Szereplők

Borbély Alexandra Pálya Pompónia e.h.
Keresztes Tamás Prohászka Fanni e.h.
Kovács Lehel Horváth József
Mészáros Béla Nedár Barnabás
Pelsőczy Réka Ilham Adilov m.v
Rezes Judit Botka Zoltán
Dankó István Tóth László
Alim Adilov m.v. Tőzsér Gábor
Jéger Zsombor e.h. Szabó Gergely


Alkotók

Díszlet Gothár Péter
Szcenikus Tóth Kázmér
Háttérképek Csíkszentmihályi Berta
Jelmez Tihanyi Ildi
Zenei vezető Kákonyi Árpád
Fény Pető József
Hang Wirth Tamás
Maszk Vég Attila
Dramaturg Morcsányi Géza
Asszisztens Tóth Judit
Rendező Gothár Péter