Horváth Csaba: Csak egy parti
William Congreve: Így él a világ - kritika
Két gentleman kártyázik egy londoni kávéházban. Egyikük nős, a másik éppen nősülni készül. Tanácsok hangzanak el életről, házasságról, no meg tréfák is, a férfitársaság sem sokat változott az elmúlt pár száz évben. Az egyik urat Hamishnek hívják, ez a kártyában nem jó ómen, a másik pedig úgy akar nősülni, hogy a leendő feleség hozománya se vesszen el, meg a jelenlegi szeretője is megmaradjon. Mirabell és Hamish nemcsak a kártyaasztalnál játszanak egymás ellen: Mr. Mirabell esküvőjének megszervezésében Mrs. Hamish, Mirabell korábbi szeretője segít, mialatt Mr. Hamish a felesége vagyonát szeretné megkaparintani, hogy aztán szeretőjére, Miss Labenspoonra költhesse. Mindkét vagyon felett a már sokadik fiatalságában virágzó Lady Elalale diszponál, aki élemedett kor ide, kitűnő erkölcsök oda, maga is férfira vágyik.
Van itt cselekményszál meg cselszövevény is bőven, az első felvonás szinte csak arra szolgál, hogy a cselekményt felvázolja. Aztán a másodikban ugyan minden megoldódik, de amikor az egyik szereplő a darab vége felé a publikum felé fordulva bevallja, hogy ő bizony semmit sem ért, megkönnyebbül a néző, hogy nincsen egyedül.
Megcsalt emberek, kihasznált érzelmek, bonyolult intrikák kavalkádja az 1700-ban született Így él a világ. Csak a század vége felé fogja a Csatorna túloldalán Laclos a Veszedelmes viszonyokat megírni. Ám Congreve vígjátékszerző, világába nem fér bele sem a tragikus bukás, sem a pátosz. Intellektusa tiszta, hideg és célra törő; az acél ereje és ragyogása van benne - írja róla Swinburne. S bár végig kacagunk, ez a darab tényleg különleges: hideg eleganciájában van valami fenyegető, ami egy jól öltözött, kifogástalan modorú és jó humorú gyilkosra emlékeztet.
Ascher Tamás koncepciója fontosnak is tartja ezt a kettősséget: komédiát rendez, ahol végignevetjük az előadást, de minden pillanatban felmutatja, milyen alantas intrikák irányítják ezt a kedélyesen nevettető világot. Khell Zsolt színpadi látványa a kor festményeit idézi: egy háttérben álló figura, egy elkapott gesztus mindig elbizonytalanítja a látszólagos harmóniát. Ez a világ pompázatos, de pórul jár, aki nem látja a lényeget: a folyamatosan változó érzelmi kapcsolatok mögött a mindig változatlan anyagi érdekek húzódnak meg. Szakács Györgyi jelmezeinél pedig a barokk ruhák pompája úgy áll szemben a rizsporral fehérített lárvaszerű arcokkal, ahogyan az udvarias mondatok a bennük foglalt zsarolással.
Varró Dániel fordítása önmagában is bravúros, de a Katona színészei azt is megmutatják, hogy ez a szöveg a színpadon él igazán. A darabot meghatározó két alakítás Fekete Ernőé (Mirabell) és Kerekes Éváé (Miss Labenspoon). Mellettük bontakozik ki Bán János (Hamish) jovialitása mögé rejtett intrikussága vagy Ónodi Eszter Miss Millamantejának az ártatlanság mögé bújtatott magabiztossága. Bodnár Erika (Lady Elalale) és Bezerédi Zoltán (Sir Bumford) szerepében szintén meghatározói az előadásnak. Elek Ferenc és Hajduk Károly Witzingham s Dutzington átlagosságát teszik a darab szempontjából fontossá. Pelsőczy Réka a szobalány megjelenítésekor megcsillantja ennek a szerepkörnek a lehetőségeit, Tóth Anita pedig ki is tágítja a határait: szerencsétlensége már a komédián túlra mutat.
A darab végén az egyik rossz megszégyenül, a másik mintha megjavulna. Aztán mintha mi sem történt volna, megint leülnek játszani. Új parti új lapokkal. Így él a világ.
Heti Válasz, 2005. május 19.