Virágos? Magyarország?
Operettország lettünk, nézzük mit gondol erről ma a Kamra. Szeretem a kicsi színházat, de nem szeretem a zenés darabokat. Ezt is azért választottam, mert jó előre tudható volt, hogy ez gúny. Megnéztük Kovács–Vinnai darabját, a Virágos Magyarországot, ami bizonyságot adott arról, hogy kevés olyan jó dolog van széles e világon, mint a saját nyomoroncságunkon térdcsapkodva röhögni.
Volt itt minden, ami egy operetthez kell. Élőzene, tánc, szerelem, csalás és megcsalatás három felvonásban. Vidéki idill - helyett - belterjesség a XXI. századi Magyarországon.
Kemény, maró és valóságos.Tökéletes szereposztás, az operett kőbe vésett szabályai nem csorbulnak. Szubrett, primadonna, bonviván, három felvonásban. Amitől mai, az a vidékfelemelési minisztérium kormánybiztosa, a virágpénzt elsikkasztó oligarcha és a pollenallergiás minisztériumi titkár. Sok és ütős poén, rengeteg jó zene és dalszöveg, és a folyamatos jóérzés, hogy ha nem az újságban olvasod, hanem színházban látod, akkor lehet rajtunk nevetni. Is. A történet nincs túlbonyolítva, szülőfalujába visszatér a hős, mint kormánytisztviselő, avatni István királyunk virágkoronáját, amit hajdani szerelme készít. Virág nincs, mert elsíbolta a helyi vállalkozó. Közmunkások néptáncolnak és a tegnapi buli takarításakor a maradékot dézsmálják, a polgármester- asszony pedig- a botrányól rettegve többször elájul. A végén persze a jó elnyeri büntetését a rossz a maga jutalmát...ja, nem is! fordítva. Happy end.
Minden színész egytől egyig a helyén van, érti és érzi a szerepét és benne a humort - a zenekar ugyan felröhög néha - de ez sem bántó. Két kedvencem Elek Feri közmunkásként és Rajkai Zoltán helyi menő jobbikos csávóként. Remekel, úgy süt, mint télen a sparhelt.
Csak egy baj van. Senki, de senki a szereplők közül nem tud énekelni. Paródia a darab, vagyis nekem belefér. Néha mégis egyszerűen bántó, hogy még levegőt is rosszul vesznek. Kár.
Remélem, hogy sok előadást megér a darab, megfontolnám még azt is, hogy be lehetne vinni a Katona színpadára is.