Kispolgárok vagy csupán elveszett nemzedékek?- Gorkij a Katonában
Maxim Gorkij első és a világ színpadain legtöbbet játszott drámáját a Kispolgárok(at) mutatja be január 20-án a budapesti Katona József Színház. A darab rendezője Zsámbéki Gábor.
A dráma fotós próbáját nézve az jutott eszembe, hogy milyen nehéz dolga is van a mai színpadi szerzőknek, hiszen a „régiek” már mindent megírtak legalább is, ami az emberek egymás közötti viszonyát érinti. Minden korban más-más kap nagyobb hangsúlyt, de a bolygó uralkodó rassza oly keveset változik, s azt is olyan lassan teszi, hogy az szinte észrevétlen, így, ha elvonatkoztatunk az esetleges korhű jelmezektől és díszletektől, és csak a szavak erejére figyelünk minden helyzet és jellem aktuálissá, foghatóvá válik.
Ilyen Gorkij huszadik század elején született drámája is, ahol generációk csapnak össze, hiába szeretik egymást képtelenek egymást megérteni, elfogadni, így kioltják egymásban az életkedvet, az örömöt.
Gorkij egyszerre a klasszikus orosz irodalom lezáró alakja, miközben az újkori dráma, irodalom megteremtője is. Amilyen kalandos élete volt és amennyire nem jellemezte őt a megalkuvás könnyen megérthető, hogy képes volt korszakokon átívelő munkásságot hagyni az utókorra.
1901-ben, a moszkvai Művész Színházban Nyemirovics-Dancsenko olvasta fel a társulat előtt a művet, amelyből azonnal nagy viták támadtak. A viták, a cenzúra és Sztanyiszlavszkij jóvoltából sokat változott az eredeti darab, különösen a főhős Nyíl figurája. Minden hányattatás ellenére az ősbemutató óta az egyik legtöbbet játszott színdarab, valószínűleg azért, hogy a darabban ábrázolt család, a szülők, gyerekeik, és az ő ismerőseik élete ideológiai nézeteiktől függetlenül olyan alapvető és emberi kérdéseket vet fel, ami minden korban és élettérben gyakorta előkerülnek.
A Katona beharangozójában ez áll: „Noha Gorkij még egyértelműen hősnek tekinti az előző generáció és a fennálló rend ellen lázadó Nyilt, a figura igazsága az idők során a világ sok más jelenségével egyetemben viszonylagossá vált. A generációk közötti vita parttalanabbá vált, mint valaha. És a harcnak már nincsenek igazságai, jó és rossz, haladó és maradi oldalai. A szülők ma éppen olyan elveszett és tanácstalan generáció tagjai, mint utódaik. Még igyekeznek összefabrikált értékrendjüket ráerőltetni gyerekeikre, de ebben sem hit, sem meggyőződés nincs – és legfeljebb annyit értek el, hogy elveszítették gyerekeik tiszteletét és szeretetét, éppolyan magányos, kétségbeesett lényekké váltak, mint az utat kereső fiatalok. Az elmúlt 110 év alatt feltehetően ez a legnagyobb végbement változás Gorkij darabjának lehetséges értelmezésében. „
Persze Nyíl és nevelőszülei mellett még számtalan karakter felbukkan a színen, akit gyakran egymással is harcban állnak, pedig nem feszül köztük a még generációs szakadék sem. Ettől még teljesebb és még bonyolultabb az egész szituáció.
A Kispolgárokban ott van az elmaradhatatlan szamovár, a két öreg szülő (Bezerédi Zoltán és Szirtes Ági ), akik egymás között a hagyományos értékrendek mentén közlekednek; Asszonynak a tűzhely mellett a helye és csendben és feltétel nélkül követi az urát. Az ura ennek ellenére vagy ezzel együtt is a maga módján rajongásig szereti a feleségét, és legalább annyira azt az értékrendet, ami mentén éli hétköznapjait , és amit úgy leszól a fiatal nemzedék.. Tatyána, a vénlány tanítónő szerepében Fullajtár Andrea szinte idegesítően hitelesen hozza a figurát, aki szembeszáll a szülők életmódja kínálta lehetőségekkel, miközben a realitásoktól igen távol eső világba képzeli magát. Ma divatos szóval azt mondhatnánk, hogy súlyos önértékelési zavarokkal küzd, akár az öccse, ki a hibát csak másokban veszi észre és nem vállal senkiért és semmiért komoly felelősséget. Tyetyerev ( Máté Gábor) Percsihin ( Bán János) alakjaiban, bár igen eltérő módon, de visszaköszön a „felesleges ember” típusa, aki önmagát sem képes igazán szeretni és elfogadni. Velük szemben, vagy inkább mellettük pedig ott van ellenpólusként Nyíl ( Ötvös András) és Polja ( Pálmai Anna). A fiatal férfi, aki hisz a munka felszabadító erejében és abban, hogy jobb kimondani, mint elhallgatni a dolgokat. Polja, a tiszta lány, ki egyszerűségében is igen világosan látja a dolgokat, amolyan két lábbal a földön álló teremtés.
Megjelennek még számosan Bagossy Levente díszletei, a szamovár és a pirog körül, nők és férfiak, akik jelenléte még árnyaltabbá teszi ezeket az amúgy is bonyolult emberi viszonyokat.