Zappe László: Finom kidolgozás
Carlo Goldoni: A karnevál utolsó éjszakája - kritika
Mostanában rengeteg gépezetet látni színpadainkon. Wyspianski hősei építkezési liften közlekednek ég és föld között a Bárkán, Marat az Új Színházban valóságos erőművi hűtőrendszerből nyeri a feltehetőleg hideg vizet, a Vígben a Cseresznyéskert meghatározatlan funkciójú ipari műemlékek között játszódik, A nyugati világ bajnoka sepsiszentgyörgyi előadásában házi zugpálinkafőző berendezéssel toldják meg az ír kocsmát.
A Katonában A karnevál utolsó éjszakája díszletében is elhelyezett Khell Csörsz a szépen fénylő és tágas fogadóterem hátterében egy szövőszéket. Nem tudom, véletlen vagy divat sodorta-e újabban az ipari eszközök sokaságát a játékterekre. A Katona előadásában azonban a többi említett esettől eltérően az a feltűnő, hogy a velencei takácsok munkaeszköze szinte észrevétlen marad. Nem tolakszik sem a szereplők elé, sem a játék közé, de a szerzőt sem takarja el, nem hirdeti fennen a rendezői koncepciót, illetve annak hiányát, azt, hogy az akkor is van, ha amúgy kideríthetetlen. A szövőszék akkor tűnik fel, amikor szerepe van. Az előadás végén.
Addig azonban sok minden történik Zsámbéki Gábor rendezésében. Lezajlik Goldoni utolsó Velencében bemutatott darabja, búcsúja városától, mielőtt Párizsba menekült Gozzi konkurenciája elől. A karnevál utolsó éjszakáján fontos családi és szakmai dráma zajlik le. Velencét, a velencei takácsokat, s nem utolsósorban a farsang utolsó éjszakáján ünnepséget rendező Zamaria mester lányát elhagyni készül egy tehetséges ifjú mintarajzoló, Anzoletto. Nem tud ellenállni egy külföldi, pétervári meghívásnak. Szakmai megújulást, új közegben megmérettetést remél. S ezt a vágyat sem a szerelem, sem a ragaszkodás a hazai világhoz, a kollégákhoz nem képes legyőzni. A dráma kisemberek kicsinyes problémái körül forog, ám számukra életre szóló döntést ábrázol. Goldoni úgy ágyazta be aprólékos gonddal a történetet a bulira érkező ismerősök, szaktársak jellemfestése és családi konfliktushalmaza közé, hogy jelentéktelensége és létfontossága egyszerre érvényesüljön. A gondos, finom kidolgozás el is rejti és ki is emeli az életproblémát, amely akár tragikus véget is érhetne.
És a rendező Zsámbéki Gábor sem sajnálja az aprómunkát, a részletek, a figurák, a jellemek, a különféle sorsok tüzetes megjelenítését, miközben gondosan ügyel arra, nehogy a sok csillogó, erőteljes színészi alakítás között elsikkadjon a cselekmény, illetve a benne rejlő dráma. Pedig a szereposztással látszólag még nehezítette is a dolgát, hiszen - egyébként magától értetődően - az alapkonfliktust átélő fiatalok szerepét színi egyetemistákra bízta. Nyilvánvalónak tetszik a kockázat, hogy a minden hájjal megkent színi rókák között elsikkadnak a tapasztalatlan fiatalok. Másfelől persze épp a különbözés kitűnési lehetőség is lehet. Ezúttal az utóbbi történik. Pálmai Anna szép komolysága és Ötvös András szinte kiskamaszos külsejét kompenzáló szellemi érettsége kitűnik a pompás sokadalomból. Ők sorsot élnek, a többiek alakítanak: egy társasági eseményen megmutatják magukat. Bezerédi Zoltán a jóságos bölcsességű házigazda, Ujlaki Dénes robusztus és derűs okosságú kereskedő, Bodnár Erika éppoly bölcs aszszony, mint a Vadkacsában, csak éppen annyira más, amennyi az Ibsen és Goldoni közötti különbség. Fullajtár Andrea hipochonder asszonya olyan sokszínűen szürke, amilyen már nincs is, annyi rezdülését tudja igaz és hamis fájdalomnak, görcsnek és enyhületnek, amennyit elképzelni sem könnyű. Megalázkodásában is rokonszenves férjeként Kocsis Gergely diszkréten szekundál. Nagy Ervin és Jordán Adél folyton huzakodó szerelmes házaspárja bájosan derűs, Szirtes Ági flott asszonya jól passzol a Máté Gábor alakította Momolo mángorló- és mókamester gyengeségében lenyűgöző jelleméhez. Máthé Erzsi lehengerlő erővel van jelen a francia hímzőnő szerepében. A házi személyzetet játszó egyetemisták közül a szerepe szerint is a Cosmót alakító Polgár Csaba tűnik ki, de Herczeg Tamás és Friedenthal Zoltán is jól megkülönböztethető. Szakács Györgyi ruhái esztétikusan idézik a régi kort, jól illenek Khell Csörsz díszletébe.
A történet szerint a problémák azzal oldódnak meg, hogy a szerelmes fiatalok, továbbá a papa az öreg, ám szerelmes természetű hímzőnővel együtt mind elutaznak Pétervárra. Az előadás azonban nem úti készülődéssel ér véget, hanem a karnevál múltán megkezdődik a köznapi munka - a háttérben rejlő szövőszéken. A finom kidolgozás nemcsak a hatás eszköze, de az előadás lényege is.
Népszabadság, 2007. április 6.